Alákérdezős interjúban vallotta be Magyar Péter, az Európai Unió kottájából játszanak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Alákérdezős interjúban igyekezett magyarázni Magyar Péter, miért nem döntött még a Tisza az új legfőbbügyész-jelöltről, miközben számos kényes kérdésről egy szó sem esett. Az IMF-fel folytatott tárgyalások, az esetleges adóemelések és Magyar Péter korábbi telefonlopási ügye sem került elő, a beszélgetés végén pedig maga a Tisza elnöke ismerte el: nem minden, korábban fontosnak nevezett kérdés élvez elsőbbséget.

2026. 10. 14. 8:47
Fotó: Tekn?s Miklós

Brüsszel elvárásai fontosabbak?

A beszélgetés egyik legbeszédesebb része ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény módosításáról szóló vita volt. Magyar Péter üdvözölte, hogy a Tisza többsége módosította a korábbi szabályozást, és azt mondta: fontos előrelépés történt a jogegyenlőség felé. Csakhogy amikor arról kérdezték, miért nem vonták vissza a teljes szabályozást, illetve miért maradtak benne azok a rendelkezések, amelyek miatt jogvédő szervezetek és európai fórumok is kifogásokat fogalmaztak meg, már jóval kevésbé volt határozott.

A Tisza elnöke egy új gyermekvédelmi törvényre hivatkozott, amelyet a Szociális és Családügyi Minisztérium készít elő. Azt pedig már nem tudta megmondani, hogy a jelenlegi, a gyermekek születési nemének megfelelő önazonosságához való jogáról szóló rendelkezés kikerül-e majd az új jogszabályból. A miniszterelnök kiemelte, 

azt módosítottuk, amit az európai bíróság ítélete kért.

A Tisza korábban számos kérdésben egyértelműen az európai uniós elvárásokhoz igazodó politikát hirdetett. Most pedig egy olyan ügyben, amelyben az Európai Unió intézményeinek és különböző jogvédő szervezeteknek az álláspontja is erősen megjelent, Magyar Péter látványosan igyekezett a konkrét állásfoglalást későbbre tolni.

Ami korábban fontos volt, most már nem annyira

Különösen árulkodó volt a beszélgetés vége. A Partizán munkatársa arról kérdezte Magyar Pétert, miért nem nyúltak hozzá a könyvek fóliázását előíró szabályozáshoz. Magyar Péter erre azt mondta, nem tudja, pontosan melyik jogszabályt kell módosítani, majd lényegében jelentéktelen kérdésnek minősítette a problémát.

A Tisza elnöke arról beszélt, ő maga járt könyvesboltban, és nem látott fóliázott könyveket, ezért nem tartja ezt „kardinális kérdésnek”.

 

Borítókép: Magyar Péter és Manfred Weber (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.