Ledöntöttek egy konföderációs emlékművet Észak-Karolinában

Az összetört szobrot rugdosták és leköpték, közben Trump- és rasszizmusellenes jelszavakat kiabáltak.

MN
2017. 08. 15. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szobordöntéssé fajult egy tüntetés hétfőn az Egyesült Államokban, az észak-karolinai Durham városában. A demonstrációt azért hirdették meg, hogy szolidaritást vállaljanak a virginiai Charlottesville-ben kitörő összecsapások áldozataival, és tiltakozzanak a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok ellen, de már az esemény meghívójában szerepelt a szobor ledöntése.

A konföderációs katona megyei bíróság előtti, 1924-ben felállított szobra a felirat szerint azoknak a fiúknak állított emléket, akik „szürkét viseltek”, vagyis a déliek hadseregében szolgáltak az amerikai polgárháborúban – becslések szerint a konföderációs oldalon körülbelül 300 ezer katona halt meg 1861 és 1865 közt.

Az életnagyságú szoborra hevedert erősítettek, majd a tömeg éljenzése közepette lerántották a talapzatáról. Az összetört szobrot ezután még többen rugdosták és leköpték, miközben Donald Trump- és rasszizmusellenes jelszavakat kiabáltak. A helyi rendőrség nem avatkozott közbe.

Az amerikai politikai viták középpontjába az idén kerültek a konföderációs emlékművek, amelyek az ellenzők szerint a rabszolgatartók emlékét őrzik. A charlottesville-i erőszak is azután tört ki, hogy szélsőjobboldali csoportok tüntetést szerveztek Robert E. Lee tábornok, déli főparancsnok szobrának eltávolítása ellen.

Ugyancsak hétfőn építőmunkások távolítottak el egy konföderációs emlékművet a floridai Gainesville-ben a megyei tanács döntése alapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.