Az afganisztáni hadműveletekről beszélt hétfőn, helyi idő szerint este kilenckor Donald Trump, beszédét több nagy csatorna is közvetítette.
Az amerikai elnök az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton vázolta fel kormánya új afganisztáni és dél-ázsiai stratégiáját, amiből azonban lényegi információt nehéz lett volna kihámozni: Trump nem jelentett be konkrét számokat az esetleges afganisztáni csapatnövelésről, és nem kívánt határidőt sem szabni egy majdani kivonulást illetően, amelynek szerinte „méltóságteljesnek”, de nem elhamarkodottnak kell lennie – írja az MTI.
Az elnök a konkrét csapatlétszámot illető adatok közlése helyett annak fontosságát emelte ki, hogy az Egyesült Államok nem nemzetépítésért, hanem a terroristák ellen harcol más országokban, az afganisztáni tálibok elleni küzdelemben a környező államoknak, így Pakisztánnak és Indiának is részt kell vennie. Korábbi becslések szerint az amerikai haderő további négyezer katonát küldhet afgán területre – John Nicholson, a térségben szolgáló csapatok főparancsnoka legalábbis ilyen létszámú erősítést kért.
Mint a BBC írja, Trump Pakisztán kapcsán arra is kitért, hogy az Egyesült Államok több milliárd dollárt fizetett ki már a közép-keleti országnak, ami hálából a mai napig terroristákat rejteget. Utóbbi nyilatkozatát szinte azonnal cáfolta a pakisztáni haderő szóvivője, Asif Ghafoor, aki szerint országuk nem hogy rejtegetné a merénylőket, de harcol ellenük.
Donald Trump már szónoklata elején hangsúlyozta: ellenzi, hogy más országokban a demokráciát az Egyesült Államok a saját képére alakítsa, Washington ugyanis nem a nemzetépítésért küzd. „Ennek a korszaknak már vége” – szögezte le. Kis hatásszünet után hozzátette: a washingtoni kormányzat a terroristák ellen harcol, szövetségeseivel összefogva.
Kifejtette, hogy az amerikaiak belefáradtak a győzelem nélküli háborúskodásba, s ő is osztja az emiatti elkeseredettséget. Személy szerint, ösztönösen, híve lett volna a teljes csapatkivonásnak, de mint az Egyesült Államok elnöke, hallgatott tanácsadói álláspontjára – mondta. „Nemzetünknek keresnie kell a méltóságteljes kivonulást, amely illik az eddig meghozott rettenetes áldozatokhoz” – fogalmazott. Ugyanakkor kijelentette: a gyors és elhamarkodott kivonulás következményei előreláthatóak és elfogadhatatlanok, mert az így keletkező légüres térbe benyomulnának a „militánsok”. A terroristáknak tudniuk kell, hogy nem rejtőzhetnek el többé – mondta Trump.