Trump főtanácsadója: Fél óra alatt tízmillió embert mészárolhatna le Phenjan

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Amíg a dél-koreai lakosság védelme nem megoldott, felesleges Észak-Korea ellen vívott háborúról beszélni – véli az amerikai stratéga.

MN
2017. 08. 17. 7:37

Beszélt arról is, hogy a külügyminisztérium személyzeti politikáját hogyan kívánja befolyásolni. Éppen azon dolgozik, hogy a Kelet-Ázsiáért és a csendes-óceáni térségért felelős ügyvezető külügyi államtitkárt eltávolíttassa, és a külügybe általában is „héja”, vagyis radikális nézeteket valló munkatársakat vetessen fel.

A charlottesville-i erőszak kapcsán Steve Bannon kitért a fehér fajgyűlölőkre is, „lúzereknek” és „marginális elemeknek”, bohócok gyülekezetének” nevezte őket – a tanácsadó némileg ebben is ellentétes elveket vall Donald Trumppal, az elnök ugyanis a bal- és a jobboldali csoportokat egyaránt hibáztatta az atrocitásokért.

A Fehér Ház egyelőre nem kívánta kommentálni Bannon álláspontját. Közben a CNN hírtelevízió megkereste a beszélgetést rögzítő és közzétevő Robert Kuttnert, aki elmondta, hogy telefonon beszélgetett Bannonnal, aki nem kérte őt, hogy ne hozza nyilvánosságra szavait. „Bannon nem kezdő a sajtó működését illetően, sőt valószínűleg ő ismeri a legjobban a médiát az Egyesült Államokban” – mondta Kuttner.

Több jelentés szól arról, hogy Steve Bannon fehér házi állása veszélyben van, de nem lehet tudni pontosan, hogy ezek mennyire túlzóak. Donald Trump elnök keddi sajtóértekezletén – újságírói kérdésre válaszolva – nem adott egyértelmű választ arra, hogy a helyén marad-e. „Jó ember, majd meglátjuk, mi lesz vele” – mondta Donald Trump.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.