Lengyel, magyar – két jó barát: összetartanak az EU fekete bárányai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A tallinni uniós csúcs előtt demonstrálta erejét és egységét Varsóban a magyar–lengyel tengely.

Stier Gábor
2017. 09. 22. 15:10

a lengyel és a magyar kormányok tönkre fogják tenni az egész EU-t.

Ebben a hangulatban a magyar–lengyel csúcstalálkozó azt üzeni a bírálóknak, hogy az egység a front ezen oldalán is szilárd. Orbán Viktor útja mindenki számára egyértelművé tette, hogy Varsó és Budapest az uniót érintő ügyekben összezár, s ennek jegyében minden olyan kérdést zárójelbe raknak, amelyben a két ország esetleg más álláspontot képvisel.

Ki lehet mondani, hogy immár nemcsak a Berlin–Párizs, hanem a Budapest–Varsó tengely is létezik, még ha befolyása nem is annyira erős, mint az Európai Unió két vezető hatalmának összefogásáé – fogalmazott lapunknak Bogdan Góralczyk, a Varsói Egyetem Európa-központjának professzora. Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy az európai integráció további útját illetően fontos állomáshoz közeledve Varsó és Budapest is folyamatosan egyezteti az álláspontját – információink szerint Kaczynski októberben látogat Magyarországra –, s további szövetségeseket keres az Emmanuel Macron által felvázolt föderalizációval, a mag-Európa gondolatával szemben. Erre Angela Merkel még nem mondott igent, de Tallinnban már körvonalazódhat a német álláspont is. Varsó és Budapest egyaránt szeretné elkerülni, hogy a perifériára sodródjon, ám ennek az elemző szerint fennáll a veszélye. A kutató ennek kapcsán figyelemre méltónak tartotta azt is, hogy miközben a V4-ek másik két tagja már egyre kevésbé tart Orbán Viktorral és Kaczynskival, addig a lengyel külügyminiszter európai ügyekkel foglalkozó helyettese a napokban Londonba utazott, hogy a brexit utáni együttműködéséről tárgyaljon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.