Megváltoztatják Németországot?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az AfD tartva a baloldali tüntetőktől még az újságírók elől is titkolta választási rendezvénye helyszínét.

Techet Péter
2017. 09. 24. 19:43

Az AfD történelmi sikere mellett a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) történelmi veresége volt a vasárnap este másik nagy meglepetése. Martin Schulz vezetése alatt a szocdemek az elmúlt hetven év legrosszabb eredményét érték el. Hiába tudott a párt Merkel mellett is számos baloldali programpontot keresztülverni – főleg a minimálbér bevezetésére büszkék –, a választási kampányban az SPD-nek nem sikerült a kancellárral szemben hiteles alternatívát állítania. A szociáldemokrata pártban mostanra mindenki belátta: nem szabad folytatniuk a nagykoalíciót, ellenzékből próbálják önmagukat felépíteni. Schulz a választás estéjén azonnal be is jelentette: nem fognak senkivel koalíciós tárgyalásokat folytatni.

Angela Merkel negyedik kancellári ciklusát ezért vélhetően az FDP-vel és a balliberális Zöldekkel közösen kezdheti meg. A pártok színei alapján fekete-sárga-zöld „Jamaica-koalíciónak” nevezett kormány történelmi újítás lenne a német politikai életben. Ilyen összetételű kabinet még nem volt sohasem hatalmon Berlinben. A Zöldek az utóbbi időkben azonban annyira benyomult a polgári középre, hogy mára a jobboldali liberális FDP-nek sincs komolyabb fenntartása vele szemben. A Szabad Demokrata Párt berlini választási rendezvényén még a zöldellenes hangulat volt persze a meghatározó, de ez elsősorban taktikai erőfitogtatás egy vélhetően hosszadalmas koalíciós tárgyalássorozat előtt.

Angela Merkel nem beszélt vasárnap este a koalíciós lehetőségekről. „Angie, Angie” – zúgták a hívek, amikor a kancellár a Konrad Adenauer-házban színpadra lépett. „Nehéz cikluson vagyunk túl” – indokolta a CDU–CSU visszaesését. Kiemelte azonban: „Tizenkét év után is még mindig mi vagyunk az ország legerősebb pártja. Ellenünk nem lehet koalíciót kötni.” Merkel rövid beszédében nem tért ki az AfD sikerére, csak annyit ígért: „Le kell győznünk az illegális bevándorlást és a menekülés okait.”

Az eredmények közzététele után néhány perccel Orbán Viktor Facebook-üzenetben mindössze annyit írt: „Budapest gratulál // Budapest gratuliert.” A CDU berlini ünnepségén pezsgővel a kezében azonban ott volt Gulyás Gergely is, így személyesen is tolmácsolhatta jókívánságait.

A németországi török közösség mély aggodalmát fejezte ki a az AfD Bundestagba jutása miatt. Gökay Sofuoglu, a közösség vezetője úgy nyilatkozott, hogy az AfD-nek „nyíltan rasszista kijelentései ellenére, vagy éppen emiatt” sikerült a választópolgárok mintegy 13 százalékának támogatását megszereznie. Sofuoglu élesen bírálta AfD-politikusok korábbi nyilatkozatait, és kijelentette, hogy látszólag újra nyilvánosan vitát lehet nyitni arról, hogy „az embereket eltávolítsák vagy agyonlőjék határainkon”. A török közösségi vezető azt követelte, hogy ebben a helyzetben tegyék világossá: „nem teher egy sokszínű és nyílt társadalom, amely bevándorlással jön létre, hanem inkább lehetőség a túlhaladott szociális eljárásmódok és rendszerek bátor újragondolására, esélyegyenlőséget biztosítva minden Németországban élő embernek”. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.