Szijjártó Péter berendelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövetét hétfőre, mert személyesen is tájékoztatni kívánja, hogy szégyennek és gyalázatnak
tartja az ukrán oktatási törvény módosítását – tájékoztatta Menczer Tamás, a tárca szóvivője vasárnap az MTI-t.
Közölte: a külgazdasági és külügyminiszter utasításba adta, hogy a magyar diplomácia semmilyen nemzetközi szervezetben nem támogathat egyetlen ukrán kezdeményezést sem, és Magyarország nem támogat semmilyen, Ukrajna számára fontos döntést. – Az ENSZ, az EBESZ és az Európai Unió minden fórumán felveti Magyarország az ukrán törvénymódosítás ügyét, és meggátolja az Ukrajna számára fontos ügyek magvalósítását – jelezte.
A szóvivő hangsúlyozta: az intézkedések fő oka az oktatási törvény módosítása, amely ellehetetleníti a nemzetiségek anyanyelvű oktatását. – Ugyanakkor ok az is, hogy a közelmúltban Tallinnban az Európai Unió és a keleti partnerség külügyminisztereinek találkozóján Szijjártó Péter felvetésére az ukrán külügyminiszter elfogadhatatlan választ adott – mondta Menczer Tamás.
Az ukrán nyelvtörvény miatt a pártok is tüntetnek délután négykor az Alkotmány utca Parlamenthez közel eső végén. A demonstráción a szervezők szerint részt vesz a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a LMP, a Liberálisok, az MSZP, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum, a Párbeszéd Magyarországért. Mint írták, egyeztetés alatt áll a Fidesz–KDNP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt részvétele.
A tüntetés felhívása szerint az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény – semmibe véve az ország által vállalt nemzetközi kötelezettségeket és a saját alkotmányát – korlátozza a kárpátaljai magyar gyermekek és fiatalok anyanyelvi oktatásának lehetőségét. A jogszabály egyebek közt csak az általános iskola első négy osztályában engedélyezi valamennyi tantárgy anyanyelven való oktatását.