Tizenhat férfit ítéltek három év börtönre Egyiptomban „erkölcstelenség” vádjával – közölte kedden az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet, amely elítélte a bíróság döntését és sürgette az ítélet megsemmisítését.
Az MTI beszámolója szerint a jogvédő szervezet úgy véli, a tizenhat férfi ítélete újabb példa a homoszexuálisoknak és az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexek és Transzneműek) emberek közösségének az egyiptomi hatóságok általi üldözésére.
Az AI közölte: megsértették az érintett férfiaknak azt a jogát, hogy vélt szexuális beállítottságuktól függetlenül tisztességes bánásmódban részesüljenek a bűnvádi eljárás során. A brit székhelyű emberi jogvédő csoport negatív példaként említette, hogy a vád bizonyításához öt férfit invazív végbélvizsgálat alá vetettek.
Hírforrások és jogvédő szervezetek szerint Egyiptomban hadjárat indult az LMBT-közösség ellen, miután szeptember 22-én egy koncerten, a Masru Leila nevű arab rockbanda fellépésén szivárvány színű zászló lengettek. Az együttes frontembere, az énekes Hamed Szino nyíltan vállalja meleg mivoltát.
A zászlólengetéssel összefüggésben néhány nappal a koncert után hét embert vettek őrizetbe „szexuális deviancia népszerűsítésének” gyanújával.
Október elejére már csaknem 60 embert vettek őrizetbe az egyiptomi hatóságok, többségüket ugyancsak „szexuális deviancia népszerűsítésével és erkölcsrontó viselkedéssel” gyanúsították.
A Human Rights Watch (HRW) emberi jogvédő szervezet arról számolt be, hogy az egyiptomi médiaszabályozó testület eltiltotta a közszerepléstől a homoszexuális embereket az észak-afrikai arab országban. Kairó megtiltotta azt is, hogy a homoszexualitással kapcsolatos bármilyen jelszó megjelenjen a nyilvánosságban, és homoszexuális ember csakis akkor szerepelhet, ha elismeri „helytelen magatartását (másságát) és megbánását” – hívta fel a figyelmet a szervezet.
Egy egyiptomi jogvédő szervezet szerint szeptember 22. óta legalább 76 embert tartóztattak le szexuális beállítottságuk miatt.
A „szexuális deviancia népszerűsítése” Egyiptomban a homoszexualitás felvállalására használt hivatalos kifejezés. Bár az azonos neműekkel fenntartott viszonyt Egyiptomban konkrétan nem tiltja törvény, a melegekkel szembeni jogsértések mindennaposak. A konzervatív nézeteket követő észak-afrikai országban gyakorta tartóztatnak le meleg férfiakat, és rendszerint kicsapongó nemi élet, a közerkölcsök megsértése és istenkáromlás címén emelnek ellenük vádat.