Robert Mugabe zimbabwei elnök beleegyezett abba, hogy lemond, és megfogalmazta a lemondásáról szóló levelet – számolt be hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió egy forrást idézve, amely előtt ismert a politikus és a hatalmat a múlt héten átvevő hadsereg tábornokaival folytatott tárgyalások állása. A katonákkal kötött alku értelmében Mugabe és felesége, Grace teljes védettséget kap.
Két magas rangú kormányzati forrás a brit hírügynökségnek már vasárnap este arról számolt be, hogy Mugabe kész lemondani, de távozásának körülményeiről nem tudtak részletekkel szolgálni – írja az MTI.
Mi is beszámoltunk arról, hogy Robert Mugabe – a várakozásokkal ellentétben – nem jelentette be lemondását vasárnap esti televíziós beszédében, és közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán.
A hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást.
Mint megírtuk, a közelmúltban Mugabe menesztette a „Krokodil” becenevű Mnangagwát az alelnöki pozícióból, és „Gucci Grace” gúnynéven elhíresült feleségét akarta utódjaként látni. Ezt követően döntött úgy a hadsereg, hogy átveszi az ország irányítását, múlt hét szerdán pedig meg is történt a katonai hatalomátvétel Zimbabwében. A 37 éves állam ezzel története első államcsínyét élte át és csatlakozott az afrikai országok többségéhez: a kontinensen Zimbabwével együtt már 37 ma is létező államalakulatban zajlott le sikeres vagy sikertelen puccskísérlet.