A hét éve az Egyesült Államokban élő, üzbég származású, 29 éves férfi ellen nyolc ember meggyilkolása és egy külföldi terrorszervezetnek, az Iszlám Államnak nyújtott támogatás miatt emeltek vádat. Joon Kim körzeti főügyész szerint az első vádpont miatt maximálisan kiszabható büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés, a második vádpontért pedig halálos ítélet is járhat – írja az MTI.
Később Donald Trump amerikai elnök Twitteren közölte: szerinte ki kellene végezni a merénylőt.
A tízoldalas vádirat tanúsága szerint Saipov jelezte, hogy nem kíván élni a hallgatás jogával, és a kórházban, ahol megműtötték – miután a merénylet elkövetésekor a rendőrök hasba lőtték –, hosszas vallomást tett. Szerda este tolókocsiban részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta a halloween napját, mert azt remélte, a lehető legtöbb ember lesz az utcán. Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn hídon is és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás emlékműve közelében kanyargó kerékpáros úton is belehajt a tömegbe. Saipov azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját.
Az NBC televízió értesülése szerint a merénylő a kihallgatáson nem mutatott megbánást. A tévé a nyomozásban részt vevő, de meg nem nevezett tisztségviselőre hivatkozva közölte: Saipov nemcsak nem bánt meg semmit, hanem dicsekvően szólt a nyolc halálos áldozattal és tizenkét súlyos sebesülttel járó terrorakciójáról.
Az NBC riporterei telefoninterjúban megszólaltatták Saipov egyik üzbég honfitársát, a Floridában élő Kobiljon Matkarovot. Matkarov azt állította, hogy jól ismerte Saipovot, és semmi nem mutatott arra, hogy terrorcselekményre készülne. „Vidám fickó volt, szerette Amerikát. Állandóan jókedvű volt, állandóan mosolygott” – mondta róla. Matkarov hozzátette: Saipov nemrégiben elköltözött New Jersey államba és az Ubernél dolgozott.
A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet vezetője arra buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat, hogy támogassák a terrorszervezet célkitűzéseit.