Öngyilkos lett egy kínai hadseregtábornok, miután korrupció gyanújával augusztus végén vizsgálatot indítottak ellene: Csang Jang pekingi lakásában november 23-án felakasztotta magát – jelentették kedden a kínai állami tájékoztatási eszközök.
Csang Jang a központi katonai bizottság, a népköztársaság legmagasabb szintű katonai testületének a tagja volt. A helyi tömegtájékoztatási eszközök igen ritkán számolnak be magas rangú személyek öngyilkosságáról, ha korrupció miatt egyáltalán előfordulnak ilyesmik ebben a körben. Alacsonyabb szinteken, politikusok, vállalatvezetők körében gyakrabban esik meg, hogy valaki korrupció vádja miatt önként vet véget életének.
„Csang Jang súlyosan megsértette a pártfegyelmet és a törvényt. Az a gyanú merült fel, hogy adott és kapott kenőpénzt s nem tudott elszámolni nagy értékű javak eredetével” – közölte a védelmi minisztérium. Csang tábornok a posztok odaítéléséért felelt a katonai bizottságban, amelynek elnöke Hszi Csin-ping államfő és pártfőtitkár.
Hszi Csin-ping öt évvel ezelőtt korrupcióellenes kampányt hirdetett meg a kormányzati apparátus és a hadsereg minden szintjén. Ez utóbbi több mint kétmillió főt számlál. Az antikorrupciós kampány során a körülbelül 90 millió taggal rendelkező kommunista párt másfél millió káderét büntették meg – írta az AFP.
A Csiefangcsün Pao, a kínai hadsereg lapja kommentárban ítélte el, hogy Csang tábornok „szégyenletes módon” véget vetett életének, kivonva magát a pártfegyelem és a törvények megsértése miatti büntetés terhe alól.