Bár egy világ tekint rá elismeréssel, Lengyelországban per folyik Lech Walesa ellen – írja a Heti Válasz, amely legfrissebb számában interjút közöl a volt lengyel köztársasági elnökkel.
Walesát azért vizsgálja a bíróság, mert – a Czeslaw Kiszczak 2015-ben elhunyt kommunista belügyminiszter és kormányfő otthonából előkerült dokumentumok szerint – a hetvenes években beszervezte őt a titkosszolgálat, amelynek Bolek álnéven jelentéseket írt. A volt államfő ezt tagadja, ám a lengyel közvélemény emiatt megosztott a személyét illetően.
„– Elnök úr, hogy van?
– Közepesen. Hetvenöt éves vagyok, összecsomagoltam. Mennék már másfelé, elegem van ebből a világból.”
E vallomással kezdi a beszélgetést Lech Walesa, azonban hozzáteszi, hogy ez nem a politikai helyzetre vonatkozik, mert az minél nehezebb, annál jobban inspirálja őt, még ma is. Azért, hogy még mindig aktívan részt vesz a politikában, a tőke indokolatlan koncentrációját teszi felelőssé, amely szerinte visszafogja a gazdasági növekedést és igazságtalanná teszi a világot.
Walesa az interjúban azt is állítja: a demokrácia ma képtelen arra, hogy uralja a populizmust és a demagógiát.
„Hülyeségeket beszélnek, és megnyerik a választást. Ezzel kezdeni kellene valamit, ezt pedig a mi nemzedékünk feladata lenne végigvitázni.”
Lech Walesa ezután azt részletezi, hogy ha tudta volna, hogy a társadalom ennyire nincs felkészülve a demokráciára, akkor „tovább húzta volna” a kommunizmus elleni harcát, és hogy ma a piacgazdaságba már több szocializmust vinne.
A Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője a magyar politikát is követi.
„Nem tetszik, ami ott folyik. ( ) Vegyük az EU-t: bürokratikus, de szükség van rá. Ha a magyarok és a lengyelek szétverik – mert szét tudnák –, öt perccel utána a franciák, németek és olaszok szövetségre lépnének, amibe mi már nem szólhatnánk bele. A magyarok most ugyanabba álltak bele, mint a lengyelek: nem építeni akarnak, hanem rombolni.”
Lech Walesa az interjúban Orbán Viktorról sem titkolja a véleményét:
„Nincs együttműködés. Nincsenek ötletek, hanem egyénieskedés van. Ismerem jól a miniszterelnöküket, találkoztunk többször, az otthonában is jártam. Valaha jobb véleménnyel voltam róla. Bölcs ember, jó érvei vannak, de azt hittem, inkább építeni fog.”
A lengyel veterán politikus továbbra is a politikai bölcsességben bízik, és reményét fejezte ki beszélgetőpartnerének, hogy már nem sokáig lehet pusztán demagóg szólamokkal választásokat nyerni.