A kisebbségi kormányzás nem szerepel a tervei közt – mondta Angela Merkel német kancellár hétfő este, az ARD Brennpunkt című műsorában, ahol a koalíciós tárgyalások összeomlása utáni helyzetről beszélt. Merkel szerint ugyan alaposan meg kell fontolni a parlamenti többség nélküli kormányzás lehetőségét is, de ő ebben a tekintetben „nagyon szkeptikus”, ennél az új választás jobb megoldásnak tűnik.
A döntés ugyanakkor még Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök kezében van, aki újra beszélni fog a pártok vezetőivel. Merkel közvetve, de élesen kritizálta a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) vezetőit, amikor arról kérdezték, hogy vállalná-e egy új választás esetén is a kancellárjelöltséget. Úgy fogalmazott: korábban arról beszélt, még egyszer kancellár kíván lenni, és komikus lenne, ha most azt mondaná, mint az FDP vezetői, hogy ez most már nem igaz.
Finomabban, de jutott a kritikából a korábban Merkel pártjával nagykoalícióban kormányzó, most ellenzéki szerepre készülő Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) is, amelyet a kancellár úgy emlegetett, mint amely nem akarja újra vállalni a felelősséget. „Önálló és büszke párt, majd a választók ítéletet mondanak erről” – fogalmazott. Merkel egyedül a Zöldeket dicsérte, mint amely elnyerte a bizalmát a tárgyalások során, miután még a legkényesebb kérdésben, a bevándorlás ügyében is közeledtek az álláspontok.
A pártok színei (fekete, sárga, zöld) alapján Jamaika-koalíciónak nevezett együttműködésről szóló tárgyalások az FDP kivonulása miatt szakadtak meg vasárnap éjjel, majdnem két hónappal a választás után. Merkel szerint a tárgyalások már a célegyenesben voltak, de az FDP ragaszkodott az 1991-ben, a keleti tartományok felzárkóztatása érdekében kivetett úgynevezett szolidaritási adó eltörléséhez. A helyzet a kancellár szerint „sajnálatos”, de igyekezett hangsúlyozni, hogy továbbra is stabilitás van Németországban.