Több mint 400 amerikai tengerészgyalogost vonnak ki tüzérségi felszerelésükkel együtt Szíriából, miután segítettek elfoglalni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi fellegvárát, Rakkát – írja az MTI a Washington vezette terrorellenes koalíció bejelentése alapján.
A beszámoló szerint Rakka felszabadítását egy hónapja jelentette be hivatalosan a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet több hónapnyi harcokat követően.
„A város felszabadításával és az Iszlám Állam visszavonulásával az egységet hazarendelték” – olvasható a koalíció közleményében, amely szerint a most kivont csapatokat nem váltják fel újabbakkal.
Jonathan Braga dandártábornok, a koalíció műveleti vezetője elmondta: visszavonják a harcoló alakulatokat, ahol az észszerűnek tűnik, de továbbra is támogatást nyújtanak szíriai, illetve iraki partnereiknek a biztonság fenntartásához. Hangsúlyozta: az említett országokban maradt egységeik folytatják a küzdelmet az Iszlám Állam maradéka ellen, illetve segítenek megakadályozni azt, hogy a terrorszervezet új erőre kapjon.
A Pentagon hivatalosan 503 katonát ismert el Szíriában, ugyanakkor amerikai tisztségviselők a múlt héten még azt állították, hogy valós számuk mintegy 2000 lehet. Az amerikai katonák nagy része a különleges alakulatokhoz tartozik, szíriai ellenzéki milíciák kiképzésében vesznek részt, tanácsadással segítik őket, de tüzérségi támogatást is nyújtanak nekik az iszlamisták ellen.
A Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát támogató Oroszország szintén bejelentette, hogy a harcok alábbhagyásával már készül katonai kontingensének kivonására Szíriából.