Továbbra is megjelenhet Románia hivatalos közlönye magyarul

A bíróság elutasította a román közlöny magyar nyelvhasználata elleni keresetet.

MTI
2017. 11. 28. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bukaresti táblabíróság elutasította azt a keresetet, amelyben bírósági úton kötelezte volna a román kormányt Románia Hivatalos Közlönye magyar nyelvű kiadásának beszüntetésére a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).

A per részleteiről kedden tájékoztatta a Bukaresti Táblabíróság sajtóosztálya az MTI-t. A bíróság az MTI rendelkezésére bocsátotta a panaszos keresetét és a román kormány főtitkárságának a válaszát.

A Dan Tanasa blogger által vezetett ADEC – mely a magyar szimbólum- és nyelvhasználat ellen küzd – 2015-ben perelte be Románia miniszterelnökét, a román kormányt, a kormányfőtitkárságot és a kormányfőtitkárt a Romániában elfogadott törvények, kormányhatározatok, elnöki rendeletek szövegét magyarul is publikáló hivatalos közlöny kiadásának a megszüntetését kérve. A táblabíróság a november 9-én kimondott ítéletében formai okokra hivatkozva utasította el a keresetet. Az ítélet nem jogerős, a kézbesítés utáni 15 napon belül fellebbezni lehet ellene.

Az ADEC többek között azzal érvelt keresetében, hogy Románia egyetlen hivatalos nyelve a román, és ebből fakadóan a kormány semmilyen más nyelven nem adhatja ki a hivatalos közlönyt, csak románul. Az egyesület álláspontja szerint az állami költségvetésből törvényesen nem finanszírozható a nem román nyelvű hivatalos közlöny kiadása.

Válaszában a román kormány főtitkársága amellett érvelt, hogy sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem a kormányfőtitkárság nem perelhető ebben az ügyben, hiszen a felperes nem ezen intézmények által kibocsátott közigazgatási intézkedés érvénytelenítését, hanem „egy törvény cenzúrázását” kéri.

A kereset tartalmára válaszolva a kormányfőtitkárság többek között azzal érvelt, hogy Románia 2007-ben ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, és ebben kötelezettséget vállalt arra, hogy elérhetővé teszi a kisebbségek nyelvén a legfontosabb törvényszövegeket, elsősorban azokat, amelyek a kisebbségi nyelvek használóira vonatkoznak.

Az MTI által levélben megkeresett Dan Tanasa nem kívánt nyilatkozni a perről. A Dan Tanasa blogger által 2014 júniusában alapított és vezetett Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ACDE) – a romániai bírósági ügyeket összesítő portálon elérhető adatok szerint – mintegy hatvan pert indított elsősorban székelyföldi önkormányzatok, intézmények ellen a magyar nyelv és szimbólumok használata miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.