Vérvörösbe burkolóznak a keresztény templomok

Fényfestéssel figyelmeztetnek a keresztényüldözésre.

Kuthi Áron
2017. 11. 21. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vörös a mártírság színe — hirdeti egy nemzetközi keresztény segélyszervezet, amely szerdára világszerte meghirdette a Red Wednesday napot, amellyel az üldözött keresztény közösségekre szeretnék felhívni a figyelmet. Az akció lényege, hogy sötétedés után minél több templom boruljon vörösbe.

Az Aid to the Church in Need szervezet felhívása főként Nagy-Britanniában talált követőkre, de a Fülöp-szigeteken is meghirdette ötven katolikus templom, hogy fénnyel vörösre festik a homlokzatot. Az akciót először tavaly szervezték meg, akkor Olaszország, Málta és Brazília csatlakozott. Magyar részt vevő közösségről, templomról tavaly és idén sem érkezett hír.

A főként új vallási mozgalmakat, szektákat kutató torinói Center for Studies on New Religions (Új Vallások Kutatási Központja) számításai szerint tavaly 90 ezer keresztényt gyilkoltak meg vallása miatt. A becslés szerint félmilliárd keresztény pedig valamilyen mértékben korlátozva van vallása gyakorlásában, vagy valamilyen értelemben meg van félemlítve, mert felvállalja a kereszténységet. 

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) épp a múlt héten jött ki a tavalyi gyűlöletbűncselekményekről szóló jelentésével, és ebben jócskán találni olyan incidenseket, amelyek keresztények ellen irányultak. Magyarországon a szervezet szerint csak egy ilyen eset történt 2016-ban, akkor a debreceni református templom talapzatára fújtak fel egy horogkeresztet. A szervezet viszont csak ötszáznégy esetet ír le. A két kutatóintézet számai közötti nagy eltérést természetesen az magyarázza, hogy míg az olasz szervezet a keresztényeket az adott országok lakosságának arányában számolja össze, az EBESZ csak egyedi eseteket említ. 

Ellen Fantini keresztény jogvédő az EBESZ adatait mindenesetre úgy kommentálta, hogy Európában valóban vannak emberek, akiket vallási meggyőződésük miatt rúgnak ki munkahelyükről, vagy perelik be őket, vagy akár korlátozzák személyes szabadságukban

De utalt a keresztény szimbólumok közösségi terekből való elmozdításának eseteire is

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.