Letartóztattak kedden egy 53 éves japán nőt, akit a lelkiismerete nem hagyott nyugodni, ezért beismerte, hogy vödrökbe betonozta négy újszülött gyermekét. A The Japan Times című lap szerint Szaitó Majumi hétfőn adta fel magát az Oszaka melletti Nejagava város rendőrségén. Vallomása után a hatóság meg is találta a négy, betonnal teli vödröt a nő lakásában, egy szekrényben. Megállapították, hogy azok valóban emberi csontokat tartalmaznak.
Az NHK japán közszolgálati televízió információi szerint Szaitó a rendőrségen azt mondta, otthon, egyedül szülte meg a csecsemőket. Azt állította, hogy terhességeit eltitkolta az apa elől, akit az NHK beszámolója szerint a rendőrök még nem hallgattak ki. A gyerekeket 1992 és 1997 szülhette saját elmondása szerint. Azzal indokolta tettét, hogy nem volt elegendő pénze a felnevelésükhöz. A rendőrség még vizsgálja a kicsik halálának pontos okát, illetve DNS-teszttel ellenőrzi, hogy a vödrökben talált holttestek valóban a nő gyermekei voltak-e.