Állítása szerint a muszlimokkal szembeni rossz bánásmód ellen akart tiltakozni tettével az az afgán származású ausztrál férfi, aki csütörtökön autójával szándékosan a járókelők közé hajtott egy gyalogátkelőn Melbourne-ben – írja az MTI a hatóságok beszámolója alapján.
A rendőrség közlése szerint a férfi először különféle álmairól, illetve hangokról is beszélt, amikor tettének indítékáról faggatták, majd azt mondta, hogy a muszlimok iránti rossz bánásmód miatt szánta el magát tettére. A férfi menekültként érkezett Ausztráliába.
Malcolm Turnbull miniszterelnök pénteken azt közölte, hogy a vizsgálat első megállapításai szerint nem lehet megállapítani kapcsolatot a tettes és valamilyen terrorszervezet között, de ezt kizárni sem lehet egyelőre.
A harminckét éves elkövető kábítószerfüggő, és pszichés problémákkal is küzd – derítették ki a nyomozók.
A hatóságok szerint szándékos volt a gázolás, amelyben húsz ember sérült meg, hármuk állapota továbbra is válságos.
Hősként ünnepelték azt a szolgálaton kívüli rendőrt, aki a gázolás idején éppen a közelben tartózkodott, és elsőként sietett oda a járműhöz, amely – miután nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott – egy úttesthez rögzített záróelemnek csapódva állt meg. Egyenruhás rendőrök is rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a gázoló férfit eszméletlen állapotban húzták ki a járműből.