A német szociáldemokraták tárgyalást kezdenek a kormányalakításról

A Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió és a Seehofer vezette Keresztényszociális Unió lenne a partnerük.

MTI
2017. 12. 15. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányalakításról szóló tárgyalások elkezdéséről az SPD vezetősége pénteken Berlinben döntött. Az MTI jelentése szerint Martin Schulz, a szocdemek elnöke a tanácskozás utáni tájékoztatóján kiemelte, a CDU–CSU pártszövetség csak a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról kíván tárgyalni, az SPD viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a következő német kormány megalakításának valamennyi lehetséges módozatáról tárgyaljanak.

Az SPD készen áll a konstruktív megbeszélésekre, amelyek azonban csak nyílt végűek lehetnek, nem feltétlenül a szociáldemokraták kormányzati szerepvállalására irányulnak – mondta a párt elnöke. Hozzátette: nyitott kérdés, hogy a megbeszélések elvezetnek-e a kormányalakításhoz.

A megbeszélések január elején kezdődhetnek. Az SPD január 14-ére rendkívüli kongresszust tervez annak eldöntésére, hogy továbblépjenek-e a koalíciós tárgyalások szakaszába – mondta Schulz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.