Akár fel is függeszthetik Lengyelország szavazati jogát az unióban

Megindította Lengyelország ellen az Európai Bizottság a 7-es cikk szerinti eljárást.

MN
2017. 12. 20. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megindította az Európai Bizottság az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott igazságügyi reform miatt – jelentette be a brüsszeli testület az MTI híradása szerint.

Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az atomfegyverként is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást.

A szakembereket ugyanakkor nem lepte meg a bejelentés, bennfentes források ugyanis nemrég arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak rá, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje a szankciókkal is fenyegető eljárást. Az igazságügyi reformot Andrzej Duda köztársasági elnök nevével fémjelzett jogszabályok alkotják.

Angela Merkel német kormányfő és Emmanuel Macron francia államfő közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján még múlt pénteken bejelentette: Berlin és Párizs támogatni fogja az Európai Bizottságot, ha úgy dönt, hogy megindítja az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen. Ugyanakkor kifejezték reményüket, hogy a Mateusz Morawiecki új kormányfővel tervezett konzultációk révén elkerülhető az eddig példa nélküli uniós eljárás.

Az eljárás szempontjából a bizottság javaslattevő szerepet tölt be, döntéseket a tagországok kormányait képviselő Európai Tanácsnak kell hoznia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.