Álmodozásra hívja a január 1-jei bécsi újévi koncert várhatóan több tíz millió nézőjét és hallgatóját Riccardo Muti. A karmester a nagy múltú esemény pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „a gondok várhatnak január 2-ig” – tudósít az MTI.
A programon főként idősebb és ifjabb Johann, valamint Josef Strauss, továbbá Franz von Suppé és Alphons Czibulka (Czibulka Alfonz) művei szerepelnek. Ezzel kapcsolatban az olasz dirigens kiemelte, kevesen tudták az öröm és a szépség egyvelegét hangjegyeken keresztül úgy kifejezni, mint a Strauss-dinasztia tagjai. „És mindnyájan tudjuk, mekkora szüksége van a világnak manapság a pillanatban rejlő szépség üzenetére” – jegyezte meg Riccardo Muti.
A 76 éves karmester beszélt arról is, hogy sokkal jobban érzi magát a pulpituson, mint a táncparketten. Visszaemlékezett arra, hogy nejével egyszer tanultak táncolni, de abbahagyták, mert összetaposta a felesége lábát. „Nem tudok keringőt táncolni, de vezényelni igen” – idézte őt a Corriere della Sera című olasz napilap.
Riccardo Muti 48 éve dolgozik a Bécsi Filharmonikusokkal. 1993, 1997, 2000 és 2004 után ötödik alkalommal vezényli a világhírű zenekar újévi koncertjét. Arra egyelőre nem tudott választ adni, hogy karmesterként visszatér-e még a január elsejei koncertekre, mint fogalmazott, nem akar találgatásokba bocsátkozni. Mindenesetre elmondta, több figyelmet akar szentelni a családjának. A karmestert ezúttal ők is elkísérték Bécsbe. „Mielőtt a mennybe, akarom mondani, a pokolra jutok, szeretnék egy kis időt eltölteni az unokáimmal” – viccelődött.
A koncerten viszont nem fog tréfálkozni. „Mindig is kerültem a vicceket és a játékot. Az ember legfeljebb koccint egy pohár pezsgővel” – mondta a Corriere della Serában csütörtökön megjelent interjúban, hozzátéve, hogy ő nem olyan, mint egyes kollégái, akik vicces kalapokat viselnek vagy trombitát fújnak. „Herbert von Karajanhoz hasonlóan úgy vélem, ez nem szórakoztató zene, hanem olyan, amelyet komolyan kell venni, amelyet nehéz játszani, mert két véglet, a nyilvánvaló öröm és a dráma, néhányak szerint egyenesen a tragédia között mozog” – mondta.