Árulók azok a szíriai milíciák, amelyeket az Egyesült Államok támogat – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a hivatala által közzétett hétfői közleményében.
Aszad korábban már leszögezte, hogy kormánya addig nem nyugszik, amíg Szíria minden területe vissza nem tér a damaszkuszi rezsim ellenőrzése alá. Legutóbb november elején tett arra utalást, hogy a kormányerők és szövetségeseik következő célpontja a Washington támogatását élvező és Szíria területének több mint negyedét ellenőrző ernyőszervezet lehet.
Bassár el-Aszad akkor úgy fogalmazott, hogy a háborút azok ellen vívják, akiknek az „államok megosztása és meggyengítése” a célja. Közölte azt is, hogy a terrorszervezetek elleni győzelmek meghiúsították az ország „szétdarabolására” vonatkozó terveket és a „terroristák céljait”.
A szíriai elnök hétfőn az iráni legfelső politikai és vallási vezető, Ali Hamenei ajatollah külügyi tanácsadójával, Ali Akbar Velajatival folytatott találkozóján nyilatkozott így.
Washington a többségében észak-szíriai kurd fegyveresekből álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezetet támogatja, amely elfoglalta Rakkát, majd egészen a délkelet-szíriai Dajr ez-Zaur tartományig nyomult előre, kiterjedt területeket vonva ellenőrzése alá. Mivel az Iszlám Államnak katonai szempontból befellegzett Szíriában, más kisebb szélsőséges és felkelőcsoportokat leszámítva az amerikai támogatású SDF és az orosz–iráni támogatású szíriai hadsereg jelenti a legerősebb szárazföldi erőt a lassan hét éve háború sújtotta közel-keleti országban. Lényegében az SDF a Szíriát átszelő Eufrátesz keleti, míg a szíriai elnökhöz hű kormányerők a folyó nyugati oldalán fekvő területeket ellenőrzik.
A szíriai államfő hétfőn találkozott Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettessel a nyugat-szíriai hmejmími orosz légi támaszponton. Aszad ott közölte azt is, hogy üdvözli az ENSZ szerepvállalását a közelgő szíriai választásokban, de csak akkor, ha a világszervezet tiszteletben tartja Szíria szuverenitását és a szíriai nép akaratát.