Az amerikai parancsnok a hidegháborúhoz hasonlítja az európai katonai helyzetet

A NATO-ban nem szeretik a hidegháborús hasonlatokat a mostani oroszellenes fellépésre, Ben Hodges mégis ezzel élt.

Mivel a szövetség – gyakorta információs hadviselésbe átcsapó – kommunikációja rendszeresen azzal riogat, hogy az oroszok, minden előjel nélkül, több tízezres csapatmozgásokra képesek nyugati határaik mentén, szakmai körökben többen várták már, hogy mikor jelentik be vagy hajtják végre amerikai részről a dandárnál nagyobb erők telepítését. Ennek több előjele is volt már – mint például a haditechnika állandó „ledepózása” a keleti NATO-országokban –, s először októberben valósult meg, amikor a dandárok váltáskor „átfedték” egymást, azaz több héten keresztül két ilyen amerikai alakulat is Európa földjén tartózkodott. Aligha véletlen, hogy éppen akkor, amikor az oroszok Belaruszban megtartották a Baltikumból rettegve figyelt Nyugat (Zapad) hadgyakorlatukat.

Hodges – akitől a hidegháborús referencia azért sem idegen, mert tiszti pályafutását 1981-ben a Németországban állomásozó amerikai erőknél kezdte – most felfedte, hogy a válsághelyzetekre való gyors reagálás érdekében nagyobb erők áttelepítését is tervezik, akár „dandárok tucatjait”. Mivel a logisztikában, a határok átjárhatóságában még mindig vannak problémák, ahhoz, hogy olajozottan menjenek a dolgok, ki kell próbálni a mostaninál nagyobb, hadosztályszintű rotációt is, amire már 2018–19-ben sor kerülhet. Ezt vegyesen alkotná a már most is rotáló teljes dandár, illetve az itt tárolt haditechnikát használatba vevő, a tengerentúlról átdobott katonák immár tízezres nagyságrendű tömege.

A hidegháborút idéző katonapolitikai helyzetnek a keretét persze továbbra is a diplomáciai és gazdasági elhidegülés adja: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az utolsó idei uniós csúcson, csütörtökön jelentette be, hogy a tagállami vezetők megállapodtak az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt uniós gazdasági szankciók hat hónapos meghosszabbításáról. Donald Trump elnökségének első évében az is kiderült, hogy a washingtoni elit ellenállása miatt nincs értelme enyhülésről beszélni, még ha az olyan kérdésekben, mint Szíria vagy Észak-Korea, van is érdemi kommunikáció a felek között – ahogy azt a Vlagyimir Putyinnal lebonyolított telefonbeszélgetés is bizonyította.