Emlékeznek, három évvel ezelőtt mekkorát szóltak az Iszlám Állam lefejezős videói? Akkor még úgy tűnt, hogy az Irakra és Szíriára fekete felhőként boruló „terrorkalifátus” megállíthatatlan, az Európában és világszerte végrehajtott terrortámadások pedig mindenütt félelmet csempésztek az emberek szívébe. Aztán kiderült, hogy még az effajta kegyetlen felvételekre is „rá lehet unni”, és az egy-két áldozatot követelő, vagy félresikerült merényletek pedig lassan már címlapra sem kerültek.
Mondhatni, hozzászoktunk az életre kelt rémálomhoz.
Időnk volt rá: a szörnyeteg még 2014 elején ébredt, területszerző villámháborújában olyan gyorsan esett el egymás után Fallúdzsa, Rakka, Moszul és Tikrít, hogy félő volt, még Bagdadot is beveszik. Ám az Egyesült Államok még időben, és az általuk vezetett koalíció 28 ezer – no meg a 2015 szeptemberében Szíriában beavatkozó oroszok körülbelül 19 ezer – eddig végrehajtott légicsapásával 2017 végére sikerült legyőzni az Iszlám Államot. Sokáig tartott, de nem is ígértek mást, Barack Obama amerikai elnök már 2014-ben is arról beszélt, hogy a terrorszervezet elleni harc évekig elhúzódhat. Igaza is lett. A babérokat már utódja, Donald Trump aratta le, hiszen az idei évvel pecsételődött meg a terrorszervezet sorsa: iraki fellegváruknak, Moszulnak a hónapok tartó kőkemény ostroma után a „kalifátus” fővárosa, a szíriai Rakka felszabadítása adta meg a kegyelemdöfést. December első hetében az oroszok jelentették be, hogy teljesítették a küldetést, megsemmisítették az Iszlám Államot Szíriában, egy hétre rá pedig az iraki miniszterelnök ünnepelte a terrorszervezet legyőzését.
Bonthatjuk a pezsgőt? Azért korántsem.
Az Iszlám Állam legyőzésének bejelentése már önmagában is szimbolikus lépés. Ahogy a terrorszervezet nem egyik napról a másikra született, úgy megsemmisíteni sem lehet hirtelen. Lehetetlen minden terroristát és kollaboránst megölni, ráadásul ha területeiket el is vesztették, a sivatag elég nagy ahhoz, hogy elbújhassanak benne. Az alvó sejtek pedig bármikor felébredhetnek majd. Félő, hogy a külföldi harcosok is még sok bajt okozhatnak. Becslések szerint nagyjából 40 ezer külföldi tódult Irakba és Szíriába, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. Jelentős részüket nyilván megölték, mások próbáltak továbbállni, és a zavarosban halászni kaotikus országokban (például Líbiában, Szomáliában vagy Afganisztánban) folytatni a küzdelmet. Megint mások viszont visszatértek vagy próbálnak visszatérni szülőföldjükre, ahol óriási biztonsági kockázatot jelenthetnek. Végül, fanatizmus ide vagy oda, vereségére régóta készül már az Iszlám Állam is, az utolsó időszakban a stratégiájuk is megváltozott: a saját terület elfoglalása helyett a terrorszervezetekhez – például az al-Kaidához – hasonló világméretű titkos hálózat kiépítésén dolgoznak, amely nyílt háború helyett merényletekkel „harcol”.
Az Iszlám Állam átalakult, már egy márkanév, egy ideológia, amit tehát megsemmisíteni sem lehet.
Az is fontos tényező, hogy minden híresztelés ellenére úgy tűnik, Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője még mindig életben van, így – akárcsak annak idején Oszama bin Láden – jelképes figuraként még sokáig mozgathatja a szálakat.
Ami pedig a leglényegesebb: az Iszlám Állam megszületése egy következmény, amelynek okai még mindig fennállnak. Irakban 2018 májusában választások lesznek, ez pedig a háborús győzelmek, és a kurd függetlenségi törekvések letörése ellenére is újra kiélezheti a vallási és törzsi ellentéteket, különösen, ha a megtorlások majd újabb sérelmeket szülnek. Nem oldódott meg a helyzet Szíriában sem, az Iszlám Állam kiütésével csak egyel kevesebb játékos lett a táblán. De a mérsékelt lázadók és a kormányerők ellentéte kibékíthetetlen, a harcmezőn patthelyzet alakult ki. Közben átrendeződött a térség hatalmi térképe, hiszen megvetette a lábát Irán és Oroszország, ami viszont a riválisoknak szúrja a szemét.
