Az utolsó pillanatban Trump is beszállt az alabamai küzdelembe

A zaklatási vádak sokat ártottak a republikánusoknak, ezért az elnökről szóló népszavazássá alakították a kampányt.

MN
2017. 12. 12. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfrissebb felmérések alapján lehetetlen megjósolni, ki nyeri a keddi alabamai időközi szenátorválasztást, amelyet az elemzők és a politikusok is mérföldkőnek tekintenek: az egyik friss felmérés szerint a demokrata jelölt, Doug Jones korábbi szövetségi ügyész vezet 10 százalékponttal, a másik szerint viszont a republikánusok ultrakonzervatív jelöltje, Roy Moore volt főbíró 9 ponttal.

Alabamában 1990-ben választottak utoljára demokrata szenátort, a mély-déli állam stabil republikánus bázisnak számít, tavaly novemberben is több mint 60 százalékkal nyert Donald Trump. Most viszont lehet, hogy a Republikánus Párt elveszíti az időközi választást, amit Jeff Sessions igazságügy-miniszteri kinevezése miatt kellett kiírni. Moore-t ugyanis több nő is megvádolta, hogy zaklatta, illetve szexuális kapcsolatra kényszerítette őket korábban. A történtek idején a nők csak 14–18 évesek voltak. 

A volt főbíró – akit kétszer is vallási fundamentalizmusa miatt távolítottak el Alabama legfelsőbb bíróságáról – tagadja a vádakat, de a népszerűségének sokat ártottak a vádak. A republikánus pártelit számára is kínossá vált a jelölt, de végül nem hátráltak ki mögüle, sőt, a Moore-kampányt igyekeztek egy, Trump elnökségéről szóló népszavazásként beállítani. Maga az elnök is ebben a szellemben állt ki a jelölt mellett. A Twitteren azt írta: szüksége van az alabamai szavazatokra, mert Jones, a demokrata jelölt mindent leszavazna, ami fontos az ország számára. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.