Beteg és alultáplált kicsiket hozott ki a Vörös Félhold szíriai csoportja Damaszkusz elővárosi területéről, Kelet-Gútából, hogy aztán kórházba szállítsa őket – írja honlapján a BBC.
A kimentettek számáról még nincs pontos adat. Valószínűleg hét rákos gyerek is lehet közöttük, Bassár el-Aszad elnöki irodája a segélyszervezet kérésére ugyanis korábban fontolóra vette, hogy hozzájárul az evakuálásukhoz – igaz, el-Aszad irodája később nem kommentálta a mentőakciót.
Becslések szerint jelenleg több mint 130 olyan gyerek élhet Kelet-Gútában, aki sürgős kórházi, orvosi ellátásra szorulna, a helyi kiskorúak 12 százaléka pedig súlyosan alultápláltnak számít.
A kormánypárti erők már négy éve ostromolják a lázadó fegyveresek uralta területet, ahol csaknem 400 ezer lakó szorult két tűz közé – itt történt meg a szíriai polgárháború talán legpusztítóbb vegyi támadása is, 2013 augusztusában a szír hadsereg szaringázt vetett be helyi ellenállók és a lakosság ellen.
A támadásban több mint 300 ember halt meg. A szír kormány először a lázadókra próbálta fogni a mészárlást, ám a nemzetközi felháborodás és nyomás hatására hivatalosan vállalta, hogy beszolgáltatja vegyi fegyvereit. Ennek ellenére még az idén áprilisban is szaringázzal gyilkoltak meg több mint 80 embert a szíriai Hán Sejkúnban, a BBC pedig megrázó videoriportban mutatta be, milyen kínszenvedés várt a gáztámadás áldozataira.