Az elnök a Fehér Ház ovális irodájában, újságírók jelenlétében szignálta a másfél ezer milliárd dolláros adócsökkentést előirányzó törvényt – írja az MTI.
„Nagyon-nagyon büszke vagyok rá” – mondta az újságíróknak, és hozzátette, hogy a törvényben „fantasztikus dolgok” vannak a vállalkozások, a dolgozó emberek, a középosztály és mindazok számára, akik munkahelyet teremtenek. Úgy fogalmazott: a vállalatok „megőrülnek majd” a törvényért. Trump elmondta, hogy eredetileg januárban szerette volna kézjegyével ellátni a törvényt, de amikor látta, hogy a hírekben karácsony előtti szignálást emlegetnek, „azonnal felhívta” a munkatársait, és kérte a pénteki aláírást. „Nem akartam, hogy azt mondják, nem tartom meg az ígéretemet” – mondta. A Fox televízió kommentátora szerint a szignó „karácsonyi ajándék” volt az adófizetőknek. Az újságíróknak nyilatkozva az elnök azt hangsúlyozta, hogy a mostani adócsökkentés még nagyobb arányú, mint a több mint három évtizeddel ezelőtt, Ronald Reagan elnöksége idején elfogadott adótörvényben előirányzott csökkentés.
Donald Trump ezzel egyidejűleg aláírta azt a kongresszus által csütörtök este elfogadott törvényt, amely biztosítja a szövetségi kormányzat finanszírozását január közepéig, és szignálta a rakétavédelmi rendszerek fejlesztésére fordítandó, négymilliárd dolláros kiadásról szóló törvényt is. A rövid ceremónia után Trump a floridai birtokára indult, ahol a karácsonyi ünnepeket tölti.
A törvényt szerdán a szenátus 51:48 arányban szavazta meg. A klasszikus republikánus értékeknek megfelelően radikális adócsökkentésről van szó: a társaságiadó-kulcs 35-ről 21 százalékra változik, amitől az amerikai gazdaság további felpörgését várják. A támogatók logikája úgy szól, hogy a csomag a következő tíz évben nemcsak „a saját árát termeli ki”, hanem magasabb szintre is emeli az országot. Az ellenzők ezzel szemben azt állítják, hogy a középosztály, illetve a szegényebbek meg fogják sínyleni a változtatásokat, és elszalad az államadósság is.
A republikánus adócsomag megtartja a személyi és a családi jövedelemadók hatsávos rendszerét azzal, hogy a legmagasabb jövedelműek jelenlegi 39,6 százalékos adója 37 százalékra csökken. A hat sáv 10, 12, 22, 24, 32, valamint az említett 37 százalékos adókulcsot jelenti.
Jelentős mértékben nőnek az egyéni és a családi adókedvezmények, de egyes engedmények megszűnnek. Megemelik azt a küszöböt is, amely alatt a családoknak nem kell jövedelemadót fizetniük.
A törvény jelentős mértékben, legfeljebb tízezer dollárra csökkenti az egyes szövetségi államokban létező forgalmiadó-visszatérítések mértékét, illetve limitálja az ingatlanadót.
A törvény egyszeri adót vet ki azokra a vállalatokra, amelyek offshore-pénzeket kezelnek.