Elraboltak és megöltek egy líbiai polgármestert

Mohamad Esteuit fivére is megsebesült, de nincs életveszélyben.

MTI
2017. 12. 18. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mohamad Esteuit követték, és akkor rabolták el, amikor vasárnap este elhagyta a Tripolitól 200 kilométerre fekvő Miszráta repülőterét. Holttestét az egyik utcában hagyták hátra – közölte a neve elhallgatását kérő illetékes. A helyi kórház megerősítette, hogy oda szállították a polgármester holttestét, amelyet több golyótalálat is ért.

A gépkocsiban ült Esteui fivére is, aki megsebesült, de nincs életveszélyben.

A polgármester törökországi hivatalos látogatásról tért vissza a város tanács több tagjával együtt. 2014-ben választották meg, a megbízatása 2018-ban járt volna le.

A gyilkosság elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára.

A mintegy 400 ezres lélekszámú Miszrátát Líbia egyik legbiztonságosabb városának tekintik. A kikötővárosban vannak az ország legjelentősebb haderői, és jelentős szerepet játszott Moammer Kadhafi rendszerének 2011-es bukásában, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet kezére került Szirt tavalyi visszafoglalásában.

Kadhafi bukása után Líbia mély káoszba süllyedt. Az ország keleti, illetve nyugati részét jelenleg két – milíciák, törzsek és politikai szervezetek támogatta – rivális parlament és kormány irányítja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.