Emmanuel Macron: Februárra legyőzhető az Iszlám Állam

Utána párbeszédet kell folytatni a szíriai elnökkel a politikai rendezésről – mondta a francia államfő.

MTI
2017. 12. 18. 5:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„December 9-én az iraki miniszterelnök bejelentette a győzelmet az Iszlám Állam fölött, és úgy gondolom, hogy február közepére, végére megnyerjük a háborút Szíriában” – jelentette ki a francia elnök a France 2 közszolgálati televízióban vasárnap este sugárzott interjúban.

Emmanuel Macron már korábban jelezte, hogy a katonai hadműveletek az Iszlám Állam ellen február közepéig, végéig folytatódnak, ellentmondva ezzel Oroszországnak, amely azt közölte, hogy Szíria teljesen felszabadult a szélsőséges dzsihadisták ellenőrzése alól.

A francia elnök egyébként úgy véli, hogy a politikai rendezésről Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is párbeszédet kell majd folytatni. A szíriai ellenzék Aszad azonnali távozását követeli.

„Aszad a szíriai nép ellensége. Az én ellenségem az Iszlám Állam. Bassár el-Aszad itt lesz. Itt lesz azért is, mert védelmezik azok, akik a gyakorlatban megnyerték a háborút, legyen szó Iránról, Oroszországról, azaz nem mondhatjuk, hogy nem akarunk vele vagy a képviselőivel tárgyalni” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. Ugyanakkor szerinte a szíriai elnöknek „felelnie kell a népe és a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt az elkövetett bűntettekért”.

„Az átmenetben, amelyet Franciaország szeretne látni a jövő év elejétől, ott lesznek Aszad képviselői, de én főleg azt szeretném, hogy minden ellenzéki csoport képviselője ott legyen, beleértve azokat is, akik azért hagyták el Szíriát, mert Aszadtól féltették a biztonságukat, nem pedig az Iszlám Államtól” – tette hozzá a francia államfő.

A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban mintegy 340 ezren vesztették életüket, és több millióan menekültek el otthonukból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.