Franciaországban százezer biztonságit mozgósítottak a rendezvényekhez

A terrorista fenyegetések jelentette magasabb szintű veszéllyel összefüggésre hivatkozva.

MTI
2017. 12. 24. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A biztonsági erők százezer tagját mozgósították vasárnap Franciaországban attól tartva, hogy a karácsonyi ünnepek alatt szélsőségesek terrortámadást követhetnek el, írja az MTI.

A pótlólagos biztonsági intézkedés elsősorban a karácsonyi vásárokra, bevásárlóközpontokra, vallási épületekre, a tömegközlekedésre és a turisták által látogatott helyekre összpontosít.

A francia belügyminisztérium közleménye szerint a terrorista fenyegetések jelentette magasabb szintű veszéllyel összefüggésben 97 ezer biztonságit mozgósítottak vasárnapra és hétfőre.

A karácsonyihoz hasonló biztonsági intézkedést rendeltek el már decemberben a hanuka, az egyik legnagyobb zsidó ünnep idejére a vallási helyszínek környékén, valamint januárra az ortodox karácsony idejére is, hogy nyugodt körülményeket teremtsenek az ünneplésekhez.

A 2015–2016-ban elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozattal járó szélsőséges merényletek nyomán az Emmanuel Macron francia elnök által elfogadtatott új terrorellenes törvény pótlólagos rendőri jogköröket teremtett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.