A kanadai rendőrség gyilkossági csoportja vette át a nyomozást Berry Sherman kanadai milliárdos és felesége halála ügyében, de ez még nem jelenti azt, hogy gyilkosságként kezelik az esetet – közölte vasárnap Michelle Flannery, a torontói rendőrség szóvivője.
A 75 éves Berry Shermant és 70 éves feleségét pénteken holtan találta torontói otthonukban egy ingatlanügynök. Mindketten a medencéjük szélén lévő korláton voltak felakasztva.
A rendőrség szerint nem találtak a házban erőszakos behatolásra utaló nyomokat, az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat pedig megállapította, hogy mindketten „ligaturális nyaki nyomás” – köznyelven fojtás – következtében haltak meg. A rendőrség senkit nem gyanúsít, és őrizetbe vétel sem történt. A hatóságok arra kérték a polgárokat, hogy lépjenek velük kapcsolatba, ha bármit is tudnak az esetről.
Shermanék rejtélyes halála első számú hír a kanadai sajtóban. Több lap olyan rendőrségi feltételezésről írt, hogy Berry Sherman meggyilkolta a feleségét, majd felakasztotta magát. A négy gyerekük azonban közleményben bírálta az effajta találgatásokat, és felelőtlenségnek nevezte azt, hogy a rendőrség berkeiből olyan feltevések szivárogtak ki, amelyekben sem a családtagok, sem a barátok, sem a kollégák nem hisznek. Alapos, hatékony és objektív nyomozásra szólították fel a rendőrséget.
Sherman 1974-ben alapította az Apotex gyógyszergyártó céget, amely jelenleg a világ hetedik legnagyobb generikus gyógyszereket gyártó vállalata, és egyben a legnagyobb kanadai tulajdonú gyógyszeripari cég, amely évenként kétmilliárd kanadai dollár (több mint 400 milliárd forint) összegben értékesíti termékeit. Berry Sherman öt éve, hetvenévesen mondott le a vállalat vezérigazgatói posztjáról.