Irán-szerte tüntettek a növekvő árak és a kormány politikája ellen

A demonstrálók közül több embert őrizetbe vettek.

MTI
2017. 12. 29. 21:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken a második napja vonultak utcára az emberek Teheránban és Kermánsáhban a növekvő árak és a kormány politikája ellen tüntetve. A hatóságok által nem engedélyezett, spontán tiltakozó akciók több résztvevőjét őrizetbe vették.

A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség tisztségviselőkre hivatkozva 300 elégedetlenkedőről számolt be a nyugati fekvésű Kermánsáhban, ahol novemberben egy pusztító földrengés több mint 600 lakos életét követelte. Teheránban kevesebb mint 50 aktivista tüntetett egy köztéren.

A Farsz szerint Kermánsáhban a tüntetők Hasszán Róhani iráni elnök gazdaságpolitikáját és az áremeléseket sérelmezték, emellett kormányellenes jelszavakat skandáltak, többek között azt, hogy az iráni vezetés „ne foglalkozzon Palesztinával, ránk gondoljon”, „Halál vagy szabadság” és „Engedjétek ki a politikai foglyokat!”. Az aktivisták közjavakat rongáltak meg, mielőtt a rendőrség szétoszlatta őket. Többeket őrizetbe vettek.

Mohszen Hamedani, a teheráni kormányzó biztonsági ügyekben illetékes helyettese elmondta: ha az emberek nagy tömegbe gyűlve akarnak hangot adni dühüknek, előbb kérjenek engedélyt a hatóságoktól.

Csütörtökön Irán több nagyvárosában indultak spontán tiltakozó akciók. Az emberek főleg a növekvő élelmiszerárak és az infláció ellen vonultak utcára. A közösségi oldalakon megjelent felvételek szerint a rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal oszlatott, de a jelentéseket eddig nem lehetett független forrásból megerősíteni.

Irán második legnagyobb városában, Meshedben 52 aktivistát vettek őrizetbe csütörtökön.

Az Irán nukleáris programjáról 2015-ben kötött, hathatalmi megállapodás óta javult az iszlám köztársaság gazdasági helyzete a szankciók egy részének eltörlése miatt, a javulás hatása azonban még nem gyűrűzött el az átlag iráni állampolgárokhoz, sőt számos alapvető élelmiszer, így a tojás ára is 30-40 százalékkal növekedett az utóbbi időben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.