Ismeretlen támadók berohantak az iskolába, és a rendezvényen lelőtték Gumaro Pérez Aguilandót. A 35 éves férfit már korábban is megfenyegették, ezért kérvényezte felvételét a kormány védelmi programjába – közölte Alicia Bremont, az acayucani Független Újságírók Szövetségének vezetője.
A Guardian beszámolója szerint a támadás Acayucan városban történt. A férfi korábban a helyi önkormányzat kommunikációs osztályán is dolgozott, újságíróként pedig több cikkében is foglalkozott rendőrségi ügyekkel és a szervezett bűnözéssel.
Miguel Ángel Yunes, Veracruz kormányzója azt mondta, mélyen lesújtotta a „ravasz és gyáva támadás”. Az újságíró családja részére különleges védelmet rendeltek el – írja az MTI.
Mexikó a világ legveszélyesebb helye az újságíróknak Szírián kívül – derült ki a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) sajtószervezetnek a héten bemutatott jelentéséből. Az újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket összegző beszámoló szerint mindkét országban tizenkét újságírót öltek meg az idén.
A számos drogkartellnek otthont adó Mexikóban a szervezett bűnözéssel vagy politikai korrupcióval kapcsolatos témákkal foglalkozó újságírók hamar célponttá válnak.