A lábnyom 30 centiméter magas peremét az elmúlt héten törték le, a kárt a Melbourne-től 145 kilométerre délkeletre fekvő Bunurong Marine Parknak, a világ egyik ritka jégkorszaki dinoszaurusz-lelőhelyének felügyelője kedden vette észre.
„A szikla itt értelemszerűen nagyon kemény, így úgy tűnik, kalapáccsal ütötték, és a peremein letört a kő. Aki ezt szándékosan meg akarja rongálni, annak nagyjából tudnia kell, hol találja, mivel a szikla felszínén hínár nő. Úgy néz ki, mint bármelyik szikla, amíg az ember közelebbről meg nem vizsgálja és meg nem látja a lábnyom körvonalait” – mondta.
Mike Cleeland, a rongálást felfedező parkfelügyelő szerint sikerült begyűjteni néhány letört kődarabot, ezért reméli, hogy a történelmi jelentőségű látványosság helyreállítható a Viktória Múzeum munkatársai segítségével.
Szakértők szerint a lábnyom egy két lábon járó, hét méter magas húsevő megaloszauruszé. A leletet 2006-ban fedezték fel. A szakértők szilikonos gumilenyomatot készítettek róla, de úgy döntöttek, a lábnyomot a helyén hagyják, hogy a park látogatói ugyanott láthassák, ahol évmilliókon át volt.