Kártérítést követel Róma a kiszáradt karácsonyfa miatt

A 21 méter magas vörösfenyő már az ünnepek előtt elpusztult.

MTI
2017. 12. 22. 18:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belső vizsgálat után fog kártérítést követelni a város. „Amikor a Fiemme-völgyben kiválasztottuk a fenyőt Rómának, nagyon szép és tömör volt. A kivágásnál és a szállításnál sikerülhetett félre valami” – mondta Razzi, aki kiemelte, hogy a fa január 6-ig, a karácsonyi ünnepkör zárásáig a helyén marad.

Az időközben Spelacchiónak – ütött-kopottnak – elnevezett karácsonyfának már saját Twitter-oldala is van több ezer követővel. „Időközben mindenki megszerette Spelacchiót, ráadásul nagyobb problémák is léteznek, mint egy karácsonyfa” – tette hozzá a polgármester.

A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet korábban a római karácsonyfa azonnali eltávolítását követelte. „Ez a beteg fa a világ szégyenét hozza Róma városára” – írták közleményükben a múlt héten.

Pinuccia Montanari, a római önkormányzat környezetvédelmi tanácsosa azonban megvédte a fenyőfát, mondván, „elegáns és egyszerű”, s megfelel a legmagasabb környezetvédelmi előírásoknak.

A trentinói Magnifica Comunita di Fiemme nevű szövetség, amely a fenyőt Rómába szállította, tiltakozik az ellen, hogy szemétdombra kerüljön a fa. Stefano Cattoi, a helyi erdészeti hivatal munkatársa azt javasolja, hogy az elszáradt fenyő fájából kulcstartókat, szemüvegeket, tollakat és egyéb tárgyakat készítsenek.

Számos turista és római kíváncsi a szerencsétlenül járt fára. Ágaira jókívánságokkal teleírt kártyákat aggatnak.

A fenyőfát az észak-olaszországi Fiemme-völgy ajándékozta az olasz fővárosnak, Róma önkormányzata több mint 40 ezer eurót fizetett azért, hogy a fővárosba szállítsák és felállítsák.

Nem ez az első karácsonyfa-fiaskó Rómában, Virginia Raggi polgármester már tavaly is heves bírálatokat kapott az akkori fenyőfa állapota miatt. Akkor az önkormányzat megadta magát a nyomásnak, és az utolsó pillanatban ünnepi ruhába öltöztette az „Olaszország legrondább karácsonyfájának tartott fenyőt”.

2011-ben Gianni Alemanno akkori polgármesternek a felállítása után néhány órával le kellett bontatnia azt az óriás fehér papírmasé karácsonyfát, amelyet a városlakók ízléstelennek tartottak.

2015-ig Rómában két karácsonyfát állítottak fel, az egyiket a Piazza Venezián, a másikat a Colosseum előtt. Virginia Raggi azonban tavaly szakított a hagyománnyal, és a takarékosság jegyében nem állíttatott fát a Colosseumnál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.