Kopt keresztény templomra támadt agresszív muzulmán tömeg Kairó közelében, Gíza városában. A támadók összetörtek több berendezési tárgyat, és tettleg bántalmazták az ott lévő híveket – idézi az MTI a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség cikkét.
A Kathpress szerint a tömeg a hagyományos pénteki muzulmán ima után, hangosan kiáltozva támadt rá a kopt keresztény templomra. Egyiptomi biztonsági erők végül elűzték a támadókat.
A koptok alkotják a legnagyobb, egyben legősibb keresztény közösséget Egyiptomban. Számukat 7–10 millió közé teszik a 95 milliós összlakosságon belül.
Hoszni Mubarak egyiptomi diktátor 2011-es bukása után, a 2013-ig tartó iszlamista kormány alatt a koptok helyzete megnehezült, az olykor többtucatnyi halálos áldozattal járó támadások azonban nem maradtak abba.
A Daily Egypt szerint az idén karácsonykor 230 ezer katonát rendelnek ki Egyiptomban a kopt templomok és vallási ünnepségek védelmére, az épületeket pedig kordonokkal és fegyveres őrséggel veszik körül – ennek ellenére is történhetnek azonban hasonló zavargások.
Október végén például három kopt templomot kellett bezáratni Minja tartományban, miután keményvonalas muszlimok támadtak a hívőkre.