Egyelőre ismeretlen okokból felborult egy busz Mexikó Quintana Roo szövetségi államában kedden, a balesetben legkevesebb tizenkét turista életét vesztette, és mintegy húszan megsérültek.
A turisták Mahahual kikötővárosból, ahová hajóval érkeztek, a 70 kilométerre fekvő chacchobéni indián romokhoz utaztak – közölték tisztségviselők.
Vicente Martín, Quintana Roo polgári védelmének szóvivője elmondta: a sérültek között hét amerikai és két svéd állampolgár van. Hozzáfűzte: a halottak állampolgárságát még nem sikerült megállapítaniuk.
Az El Universal című mexikói lap úgy tudja, az áldozatok között vannak kanadai, olasz és mexikói állampolgárok is.
A buszsofőr elmenekült a balesetet követően a helyszínről – jelentette az Excélsior című újság.
A baleset helyszínéről készült felvételeken látható, hogy a busz a kétsávos autóút mentén hever az oldalán, néhányan a túlélők közül körbejárkálnak, mások pedig az úttesten hevernek.