Telefonon beszélt egymással pénteken a Donyec-medencei konfliktusban harcoló felek közti lehetséges fogolycseréről Petro Porosenko ukrán elnök és Angela Merkel német kancellár – közölte Georg Streiter helyettes német kormányszóvivő.
„A kancellár és Porosenko elnök hangsúlyozták a minél hamarabbi fogolycserére vonatkozó megállapodás fontosságát, ez a gesztus véleményük szerint fontos lépés a minszki megállapodások megvalósítása felé tett úton – áll a közleményben. – Porosenko elnök kiemelte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a fogolycsere a lehető leggyorsabban megtörténjen.”
A javasolt fogolycsere keretében a korábban nyilvánosságra hozott adatok szerint Kijev hajlandó lenne 306 embert szabadon bocsátani a délkelet-ukrajnai szakadár milíciák által fogva tartott 74 fogoly elengedése fejében.
A beszélgetés során szóba került az orosz képviselők visszahívása a Donyec-medencei tűzszünetet felügyelő közös ukrán–orosz koordinációs központból (SZCKK). Oroszország hétfőn jelentette be, hogy másnap visszahívja katonatisztjeit a központból, mert „morális és pszichológiai nyomásnak” voltak kitéve, és az ukrán katonatisztek tiszteletlenül viselkedtek velük szemben. Az ukrán fél tagadta ezt. Félő, hogy az orosz kivonulás további akadályokat gördít a kelet-ukrajnai konfliktus rendezési folyamata elé.
„A kancellár és az ukrán elnök egyetértett abban, hogy az orosz képviselőknek hamarosan vissza kell térniük az SZCKK-ba. Megbeszélték, hogy azon dolgoznak, hogy az elkövetkezendő napokban Németország és Franciaország közvetítőként lépjen fel ez ügyben” – mondta Streiter.
Merkel és Porosenko ezenkívül üdvözölte a tűzszüneti megállapodást, amely a kelet-ukrajnai válság rendezésére hivatott háromoldalú összekötő csoport szerdai minszki ülésén született, tekintettel a közelgő ünnepekre. A fegyvernyugvásnak december 23-a, szombat éjfélkor kell életbe lépnie.