Két és fél milliárd dollárba kerül az SZ–400-as típusú légvédelmi rakétarendszernek az a négy ütege, amelyet Oroszország elad Törökországnak – jelentette ki Szergej Csemezov, a fejlett technológiájú termékek exportjára szakosodott Rosztek orosz állami vállalat vezérigazgatója a Kommerszant gazdasági napilap szerda számában megjelent nyilatkozatában. Csemezov kiemelte, hogy Törökország az első NATO-tagállam, amely SZ–400-asokat vásárol. Elmondta, hogy az első szállításokat 2020 márciusára tervezik.
Beszámolója szerint a befejezésükhöz közelednek az orosz légvédelmi rakétarendszer Szaúd-Arábiának történő eladásáról folytatott tárgyalások. Moszkva nagy figyelmet fordít a Közel-Kelettel folytatott együttműködésre és közös projektek megvalósításán dolgozik a Perzsa-öböl több országával. Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptember 12-én jelentette be, hogy Ankara szerződést kötött Moszkvával az SZ–400-as rendszerek megvásárlásáról, és már ki is fizette az előleget.