Az RSF adatai szerint 39 újságírót meggyilkoltak, egyértelműen a foglalkozásukkal összefüggő okok miatt. További 26-an nem közvetlenül ellenük irányuló támadásban haltak meg, hanem például azért, mert légicsapás érte azt a helyet, ahol munka közben tartózkodtak, vagy munkavégzés közben a tűzvonalba keveredtek valamely fegyveres konfliktusban.
A 65 ember közül 50 főállású újságíró volt, 8 fő az egyéb munkatárs kategóriába, 7 fő pedig az úgynevezett civil újságírók – például bloggerek – közé tartozott. A megölt újságírók között 10 nő volt, ez a duplája a tavalyinak.
A szűk többség, 35 ember fegyveres konfliktus sújtotta övezetben, 30 pedig hivatalosan békés területen veszítette életét, például Mexikóban vagy a Fülöp-szigeteken, azért, mert korrupciós ügyek vagy szervezett bűnözői csoportok tevékenységének leleplezésén dolgoztak.
A háborús övezeteken kívül megölt újságírók kiugró, csaknem 50 százalékos aránya „riasztó jel” – emelte ki a szervezet közleménye szerint Katja Gloger, az elnökség szóvivője, hozzátéve: „az elkövetők és megrendelőik túl sok országban számíthatnak arra, hogy nem vonják felelősségre őket, ha erőszakot alkalmaznak újságírók ellen”.
„A nemzetközi közösségnek végre találnia kell egy hatásos eszközt arra, hogy véget vessen az ilyen bűncselekmények botrányos büntetlenségének” – húzta alá a szóvivő.
Az RSF adatai szerint 326 újságírót tartanak fogva a munkájuk miatt, csaknem 50 százalékuk Kínában, Törökországban, Szíriában, Iránban vagy Vietnamban raboskodik.
Kínában a kommunista rezsim megtagadja a megfelelő egészségügyi ellátást a bebörtönzött újságíróktól, nem törődve azzal, hogy ez a halálukhoz vezethet. Törökországban rendszerszerű az igazságszolgáltatási szempontból indokolatlanul hosszú, bírósági ítélet nélküli büntetésként alkalmazott előzetes letartóztatás. A Die Welt című konzervatív német lap törökországi tudósítóját, Deniz Yücelt például február óta tartják fogva vádemelés nélkül. Vietnamban pedig az utóbbi hónapokban tovább erősítettek a sajtószabadság elnyomásán, legkevesebb 25 bloggert tartóztattak le vagy utasítottak ki az országból – áll a jelentést bemutató közleményben.