Olaszországból fogadott be menekülteket Észtország

Négy eritreai nőt telepítettek át.

MN
2017. 12. 14. 6:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észtország először fogadott be Olaszországból áttelepített menekülteket, a balti állam szociális ügyek minisztériumának szerdai közlése szerint négy eritreai nőt.

Az MTI beszámolója alapján ez utóbbi is első alkalomnak számít, mivel a BNS balti hírügynökség szerdai közlése szerint eddig csak szíriai, iraki és jemeni menekülteket fogadott be az észak-európai állam. Az APA osztrák hírügynökség tallinni forrásokra hivatkozva arról írt: az olasz hatóságok sokáig elzárkóztak az elől, hogy észt szakértők a helyszínen folytassanak interjúkat az áttelepítésre váró bevándorlókkal. A kérdésben a nyáron sikerült megállapodásra jutniuk a feleknek.

Rait Kuuse, a szociális ügyek minisztériumának főtitkárhelyettese október végi interjújában elmondta, a migránsok Észtországba érkezése előtt észt szakemberek interjúkat készítenek a görögországi, olaszországi és törökországi menekülttáborokban, ahol azt ellenőrzik, hogy az illetőknek van-e motivációjuk a balti országban élni. „Sokuknál hiányzik ez a motiváció, mert rokonaik vagy családjuk például Németországban vagy más országokban él” – mutatott rá Kuuse.

Észtországnak az uniós kvótarendszer által 2017 év végéig meghatározott 550 ember közül csak 175-öt sikerült eddig befogadnia, Törökországból és Görögországból. Sajtójelentések szerint ráadásul az áttelepített migránsok nagyjából fele már el is hagyta a balti állam területét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.