Pedofilt vitt magával nyaralni a 15 éves lány családja

A nyomozók szerint sokkoló, hogy mennyire az áldozatok bizalmába tudott férkőzni.

MN
2017. 12. 17. 19:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kihívó fényképeket kérve kamaszlányokra hajtott az interneten egy 31 éves férfi több éven át, miközben mindig másvalakinek mutatta magát, eltérő álnevekkel. Clinton Stothardnak még az is sikerült, hogy 15 éves áldozatának szüleivel elhitesse, hogy csupán 19 éves. A naiv család még nyaralni is elhívta a férfit – írja a The Telegraph. Azzal bukott le, hogy a Barnardos nevű gyermekvédelmi alapítvány észrevette, hogy egy 14 éves lányt környékezett meg. 

A férfit hat év börtönbüntetésre ítélték, miután négy kiskorúval szemben elkövetett bűncselekményekért 18 vádpontban találták bűnösnek. Szabadulása után egyéves bűncselekmény-megelőző programban kell részt vennie, közben természetesen nem élhet egy fedél alatt 18 évesnél fiatalabbakkal, internetezési szokásait pedig felügyelheti a rendőrség. Stothard mások mellett egy 14 éves bristoli lányt is fűzött. Amikor a rendőrök felgöngyölítették ezt a szálat, egy másik pedofilra, a 26 éves Oliver Hallra bukkantak, aki ugyanazt a szerencsétlen lányt szemelte ki áldozatul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.