Rakétával lőtték le a szír légierő egyik helikopterét

A libanoni határ mellett érte találat a harci gépet, három magas rangú katonai vezető halhatott meg a támadásban.

MTI
2017. 12. 01. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szíriai felkelők lelőtték a kormányerők egyik harci helikopterét pénteken az ország délnyugati részében, három katona életét vesztette – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzékéhez tartozó fegyveresek légvédelmi rakétával lőtték le a harci gépet a libanoni határ közelében fekvő Bejt Dzsin településének térségében.

Úgy tudni, az áldozatok között volt a szíriai hadsereg egy dandártábornoka, egy ezredese és egy őrnagya.

Az OSDH információi szerint a szóban forgó térségben heves harcok folynak a kormányerők és a különböző lázadócsoportok között.

Bassár el-Dzsaafari, Szíria ENSZ-hez akkreditált nagykövete, aki egyben a kormánydelegációt vezeti a szíriai politikai rendezést szolgáló genfi béketárgyalásokon, az al-Majadín libanoni televíziónak adott interjújában megerősítette a helikopter lelövését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.