Szaakasvili hívására megint több ezren tüntettek Kijevben

Helyi sajtóértesülések a tömeg méretét 6000 és 10 000 fő közöttire becsülték.

MTI
2017. 12. 17. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helyi sajtóértesülések a tömeg méretét 6000 és 10 000 fő közöttire becsülték. A hatóságok viszont mindössze 2000 aktivistáról beszéltek, akik felvonulását a rendőrség 1000 tagja biztosította.

„Porosenkónak nyilvános párbeszédet kínálok mindössze egyetlen dolog megvitatására, ez pedig a lemondása és az oligarchák eltávolítása a hatalomból” – hangoztatta a hívei előtt felszólaló Szaakasvili.

Az ellenzéki politikus ezt követően felvetette, hogy a tiltakozók a Majdan tér közelében lévő Október Palotában rendezzék be központjukat.

A koncert- és rendezvénycsarnokban az aktivisták ablakokat törtek be és ajtókat próbáltak betörni, de a rendőrség megakadályozta a tiltakozókat abban, hogy bejuthassanak az épületbe.

Szaakasvilit december 8-án vették őrizetbe és szállították előzetes fogdába a hatóságok Kijevben, azután, hogy néhány nappal korábban ezt hívei megakadályozták. Később egy kijevi bíróság úgy döntött, a georgiai és ukrán állampolgárságától is megfosztott politikus szabadlábon védekezhet.

Az ukrán főügyészség hivatalosan azzal gyanúsítja a volt odesszai kormányzót, az általa Ukrajnában alapított Új Erők Mozgalma elnevezésű ellenzéki párt vezetőjét, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban, együttműködve a 2013–2014-es kijevi Majdan-tüntetésekkel megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel, az Oroszországba menekült Viktor Janukovics posztjáról leváltott volt ukrán elnök környezetével. A kijevi hatóságok szerint az Új Erők Mozgalma 400 ezer euróhoz jutott ilyen forrásból. Szaakasvili viszont mindezt határozottan cáfolja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.