Négyórás sztrájkot hirdetett péntek reggelre a Ryanair ír diszkont-légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC). A csütörtökön közzétett felhívás szerint a munkabeszüntetés péntek reggel 5 órától 9 óráig tart, és a németországi repülőterekről induló Ryanair-járatokra vonatkozik. Kiemelték: csupán „PR-fogás” volt a Ryanair azon bejelentése, hogy elismeri tárgyalópartnerként a VC-t, mert a bérekről és a munkafeltételekről szóló tárgyalások szerdára tervezett első fordulója előtt mégiscsak elutasított két embert a VC öt főből álló küldöttségéből, és ezért nem is tudták megtartani a tárgyalást. – Az érdekképviselet történetében nem volt még olyan eset, hogy a munkaadó ennyire a „sárba taposta” volna a szakszervezeti autonómiát – tették hozzá.
A VC korábban közölte, hogy december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek. A nyomásgyakorlással azt akarják elérni, hogy a munkaadó biztosítsa a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményeket és fizetést a pilótáknak. Mint írták, „a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál”.