Több ezer rendőr Katalóniából kivonását rendelte el a spanyol központi kormány. A rendfenntartókat még szeptember végén vezényelték az északkelet-spanyolországi térségbe a katalán függetlenségi népszavazás miatt. A rendőri erők kivonulása a tervek szerint szombatig befejeződik – közölte a spanyol belügyminisztérium.
Madrid több ezer szövetségi rendőrt vezényelt Katalóniába, hogy megakadályoztassa a spanyol alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt függetlenségi népszavazást, illetve elejét vegye a térség függetlenségi törekvéseinek. Spanyol hírforrások szerint 4000 és 6000 közöttire tehető a térségbe vezényelt rendőrök száma – írja az MTI.
A katalán kormány azonban mindent megtett azért, hogy a megerősített rendőri jelenlét ellenére is megtartsák a voksolást. Adataik szerint 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent. Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. Ugyanerre több mint 177 ezren mondtak nemet (7,83 százalék).
Katalónia vezetése az októberben megtartott, alkotmányellenes népszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartomány függetlenségét. Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előre hozott választást írt ki Katalóniában. Ezzel párhuzamosan eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen – akik október végén Brüsszelbe utaztak –, igaz, néhány héttel ezelőtt visszavonták.
A december 21-i előre hozott választáson az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti liberális tömörülés győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget. A függetlenségi pártok összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta. Előbbiek 70, utóbbiak 57 képviselőt delegálhatnak az új katalán törvényhozásba.