Több mint 400 beteget kellett hátrahagyni a szíriai főváros melletti, felkelők kezén lévő Kelet-Gútában, a kormányerők által ostromlott elővárosból mindössze 29 embert és családtagjaikat sikerült kimenteni a Damaszkuszba irányuló egészségügyi evakuáció keretében – közölte pénteken a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
Az utolsó evakuáltakat éppen akkor szállították el, amikor a lázadók tüzet nyitottak a kormányerők állásaira Haraszta települése mellett a kelet-gútai frontvonalon, mire válaszul a rezsim csapatai ágyúzni kezdték az elővárost.
Az ICRC a szíriai arab félholddal együttműködve három napja indította a páciensek és hozzátartozóik evakuációját Kelet-Gútából a mindössze percekre lévő damaszkuszi kórházakba, rávilágítva, hogy a szíriai hatóságok milyen mértékben akadályozzák a humanitárius segélyakciókat a 2011 óta polgárháború dúlta országban.
A 2013 óta Bassár el-Aszad szíriai elnök erői által ostromlott Kelet-Gútában mintegy 400 ezer ember él, az utóbbi hónapokban azonban súlyos humanitárius helyzet alakult ki a kormányerők ostromzára miatt. Nemzetközi jogvédő és segélyszervezetek számtalan alkalommal figyelmeztettek, hogy fenntarthatatlan állapotok uralkodnak, rengeteg embert került az éhezés szélére, mások pedig a gyógyszerhiány miatt kerültek válságos állapotba.
Az ENSZ féléve egy listát terjesztett elő a szíriai kormányhoz azzal a kéréssel, hogy engedélyezze mintegy ötszáz súlyos beteg, köztük rákos gyermekek egészségügyi evakuálását a térségből. A névsoron szereplő 494 emberből 12-en meghaltak, mert hiába vártak ellátásra – közölte Jan Egeland, a Norvég Menekült Tanács (NRC) vezetője.
Mohamed Katúb, a SAMS érdekképviseleti vezetője még szerdán tudatta, hogy öten a 29 fős csoportból Damaszkusz és a Dzsais al-Iszlám lázadó szervezett közötti fogolycseréről szóló megállapodás keretében kaphatnak egészségügyi ellátást a szíriai fővárosban.
Bár a kormány beleegyezett november végén egy Kelet-Gútára vonatkozó tűzszünetbe, továbbra is légicsapásokat mér a térségre. Az ottani lázadók pedig válaszul gránátvetőkkel lőnek damaszkuszi célpontokat.