Toronyház lángolt Kínában, halálos áldozatok is vannak

Az ügyben több embert őrizetbe vettek és kihallgattak.

MN
2017. 12. 01. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lángok reggel kaptak a magasba az épület 38. szintjén. A tűzoltók három órán át küzdöttek, hogy eloltsák a 300 négyzetméternyi területet elemésztő tüzet.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség úgy tudja, hogy egy dekorációs elem kapott lángra. Az ügyben több embert őrizetbe vettek és kihallgattak – írja az MTI.

Szun Ven-kuj közölte: mint a város irányításáért is felelős helyettes polgármester tagadhatatlan, hogy felelősséggel tartozik – írja az AP hírügynökség. A hasonló balesetek megelőzése érdekében ellenőrzéseket fognak lefolytatni.

Kínában gyakoriak a tűzesetek és az ipari balesetek a hanyagság és a biztonsági előírások betartásának hiánya miatt.

Két héttel korábban Peking egyik elővárosában tizenkilenc ember vesztette életét egy lakástűzben. A tűzoltók vizsgálódásaik során arra jutottak, hogy az egyik pincéből terjedtek el a lángok, ahol egy hűtőházat építettek. A rendőrség szerint az átalakításon dolgozó tizenegy munkás egyike sem rendelkezett az ehhez szükséges képesítéssel.

Szeptemberben tizenegyen vesztették életüket, amikor az ország keleti részén található Tajcsouban kigyulladt két lakóház.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.