Megkapta a végleges engedélyt a Tepco vállalat két atomreaktora újraindítására a japán atomenergia-ügyi hivataltól. Ez a japán áramszolgáltató üzemeltette a fukusimai atomerőművet is, amelynek a 2011. márciusi nagy erejű földrengés és szökőár kiváltotta katasztrófájában a vállalatot is felelősnek tartották. Az 1986-ban történt csernobili atomerőmű-baleset után a fukusimait tartják a második legsúlyosabb atomkatasztrófának.
A hivatal szerint a két érintett reaktor megfelel a fukusimai baleset után megszigorított atombiztonsági szabályoknak. Az egyenként 1356 megawatt kapacitású reaktor az északnyugat-japáni Kasivazaki-Karivában lévő erőműben található. A két forróvizes (BRW) reaktor ugyanolyan típusú, mint a Fukusima I. erőmű reaktorai. Most első ízben engedélyezték ilyen reaktorok üzemeltetését 2011 után. Az újraindítás azonban még évekig eltarthat, mert a Tepcónak a helyi hatóságok hozzájárulását is be kell szereznie. Niigata 2016-ban négy évre megválasztott kormányzója ugyanis fenntartásokkal kezeli az ország legnagyobb atomerőművének újraindítását.
Jelenleg mindössze öt japán atomreaktor üzemel Japánban – valamennyi nyomottvizes technológiával (PRW) működik –, szemben a fukusimai szerencsétlenség előtti 54-gyel. Ebből 14-et az új biztonsági előírások okozta magas költségek miatt végleg leállítanak.