Észak-Koreának irányt kell váltania, és fel kell hagynia rakéta- és atomprogramjával, hogy jobb módú országgá válhasson – hangsúlyozta Abe Sinzó japán kormányfő csütörtökön. Újévi sajtótájékoztatóján Abe elmondta: Japán élénk figyelemmel követi a szankciók hatását Észak-Koreára, különösen így télen. A büntető intézkedések kiterjednek a szénre és a kőolajra, ami kihívást jelenthet a fűtési szezonban. „Észak-Korea bővelkedik erőforrásokban, népe pedig szorgalmas – tette hozzá Abe. – A megfelelő politika követésével gazdagabbá tehetnék az országot.”
A japán miniszterelnök nem minősítette Kim Dzsongun észak-koreai vezető utóbbi időben engedékenyebbnek mutatkozó magatartását. Csütörtökön újra megnyitották a kommunikációs vonalat a phenjani és a szöuli kormány között. Abe újra aláhúzta, hogy az észak-koreai rakéta- és atomprogram „a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetés a második világháború óta”. A kormányfő megígérte, hogy országa védelme érdekében folytatja a hadsereg felépítését.
A miniszterelnök régi vágya, hogy módosítsa a pacifista alkotmányt, amelyet a második világháborús vereséget követően fogalmaztak meg amerikai nyomásra, s melyben Japán teljesen lemond arról, hogy hadat viseljen és formális hadsereget tartson fenn. Abe abban reménykedik, hogy az év folyamán komoly tárgyalások kezdődhetnek a reformokról.